Kamilla....igen, Kamilla... életünk egy mudival. Olvastam már ilyen címet, de ez kivétel. 

Kutyás vagyok, mindig is az voltam, no meg egy kicsit macskás, meg madaras, meg minden állatos. Idén júliusban örökbe fogadtam egy mudit, Kamillát a fajta mentésével foglalkozó szervezettől. Életem egyik legjobb döntése volt, vagy a legrosszabb, még nem döntöttem el. :)

Ő Kamilla. Senkit se tévesszen meg bájos pofija, egy igazi bajkeverő. Még áprilisban botlottam bele a fényképébe egy honlapon, szerelem lett rögtön. Mivel ő is nagyon jól tükrözi az emberi felelőtlenség példáját egészen júliusig várnunk kellett a beköltözésére. Törött lábbal találták, jobban mondva törött lábbal sétált be egy udvarra. Sajnos már 6-8 hetes volt a törése és a jobb mellső lába nem mozog, a képen látható módon áll. Persze vállból képes mozgatni, de nem képes kinyújtani.

Ez őt semmiben sem zavarja, fut, rohan, bicajozunk és a labdák utáni rohangálást is biztonsággal űzi. Igazán akkor van elemében, ha a másik két havanese kutyámat nyúzhatja és fogócskázhat vele.

Ideiglenes befogadója azt hiszem óvatosan végig próbált róla lebeszélni, nem bízott benne, hogy én képes leszek megbirkózni egy olyan kutyával, mint Kamilla. Kétségeim voltak nekem is, de nem vagyok kezdő kutyás, menni fog ez - gondoltam. Amikor elmentünk érte szörnyű hőség volt, igazi kánikula. Amíg megírtuk a papírokat ideiglenese mesélt róla, a mudiról de mindig hozzátette, Kivéve Kamilla!

A mudi ilyen - Kivéve Kamilla! :) A mudi olyan - Kivéve Kamilla! :) 

Életünk azóta nem unalmas, van ki gondoskodjon a napi izgalmakról.

Rögtön az autóban kezdődött, szinte még el sem indultunk, Kamilla ott feküdt a lábamnál, néha felült, majd...majd hirtelen megcsapott a szag. Igen, a kutya másik végéről kipottyanó - mert, ami bemegy az ugye ki is jön - kutyaszar szaga. Szólok a férjemnek, hogy állj meg azonnal, megáll, mi kiugrunk és rögtön Kamillából is távozott az "izgalom". Gyors takarítás, indulunk tovább. Az ég meg küldte tovább a figyelmeztető jeleket, vihar, felhőszakadás, lerobbanó autó. Nem figyeltünk a jelekre. :)

Az elő hónap arról szólt, hogy minden reggelre szétszedte az udvart, én reggel leszidtam és elpakoltam utána, a két kicsivel meg küzdöttek a rangsorért, a gazdiért. Minden nap kétszer sétáltunk, hogy lemozgassuk, könnyebben összeszokjanak a kicsikkel. Idegeskedés, elkeseredettség, szeretet, csodálat, düh és hasonló érzések. Aztán lassacskán elkezdett lenyugodni, kezdett beilleszkedni családunk ritmusába. Néha még mindig Sátánnak hívom és kiborít, de rengeteget változott, a szeretete és hűsége viszont határtalan.

Hogy elhoznám-e, ha újra kezdhetném? Igen.

Megbántam- e a döntésemet? Nem.

Ha elfogadjuk, hogy egy olyan kutyát veszünk magunkhoz, ami hihetetlenül intelligens, arra találták ki, hogy egész nap dolgozzon és szimbiózisban éljen a gazdájával, akkor csodálatos társunk lesz élete végéig. Viszont, ha csak egy kutyát szeretnénk az udvarra, mert kutya az kell oda, akkor pokollá teszi az életünket és mi is az övét. 

Nem köszönöm, hogy megmentették az életét, ezt Kamillának kell megköszönnie, amit meg is tenne, ha emberi nyelven tudna szólni. :) Én arra kérem az olvasót, hogy figyelje megmentőinek munkásságát, tevékenységét és ha van rá módja segítse munkájukat. Ez itt nem a reklám helye, hanem az emberség helye. 

Hogy miért Sátán a beceneve? Sok- sok dolog miatt, ami egy másik bejegyzésbe illik....vagy akár kettőbe is. :)