Hát nem. Nem érdekli őket, hogy te mit mondasz, mivel érvelsz.

Mióta Kamilla velünk van elég sokat morgolódok a szomszédok és az utca embere miatt. Kamilla nehéz természete miatt elég sokat kell vele küzdeni a, hogy a falka ranglétráján megtartsam a pozíciómat. Nem adja fel. Nem. Próbálkozik. Nyáron már nagyon büszke voltam rá, nem rongált, nem lopott és nem gyilkolta le a csirkéket. A cipők és papucsok éjjel nappal biztonságban ott sorakoztak a teraszon. Viszont az asztalról még mindig pofátlanul lelopta az ételt. Ezért elkezdtem arra tanítani, hogy csak parancsra vegyek el az ételt. Szépen és gyorsan megtanulta, hogy csak akkor kezd el enni, ha erre engedélyt kapott. Aztán jött a nagy visszaesés, lelopta a sütimet az asztalról. Nem értettem a dolgot, mígnem megláttam a szomszédot, amint dobálja be az ételt Kamillának. A másik szomszéd is lebukott, boldogan etette a kutyát. Persze az ember nem szeretné megbántani a szomszédait, főleg ha olyan kedvesek, mint ők. 

Persze ott vannak még a rendeletek is, ami csak ránk, igen ránk, kutyásokra vonatkoznak.

Az értetlen emberekre is kellene ilyen rendelet. :( Tegnap veszekedtem egy bácsival, mert először beszél a kutyámhoz ( aki a kerítés mögött ugat, hörög, üvölt. A kerítésen csibedrót tuti, ami fix alapon) majd nem törődve ezzel benyúl, én jelzek a kutyának, hogy ne egye meg, szívem már a kerítésen dobog, majd üvöltök, hogy ne simogassa meg, mert harapni fog.

Válasz: Lássa csak! No! Ismerem én a kutyákat, nem harap ez! Ja, előbb jeleztem neki. Csókolom, a kutya kapott egy feladatot: őrizd a házat és az udvart. Nekünk családtag, de ő dolgozik is. Nem kerti dísz. Tessék a szomszéd Döncikét simogatni, aki már 12 éves és nincs foga, emellett tök süket. A kutyáimnak én vagyok a gazdája, én felelek értük , én nevelem. Ne tessenek már beleszólni, hogy harap vagy nem! Én tudom mire képeztem. Ugyan ez a szomszédok, akik etetik a kutyát (mert olyan szomorúan nézett). A kutya kap rendesen enni, emellett éppen azt tanulja, hogy parancsra egyen, hogy a mérgezést és az asztalról lopást megelőzzük. Köszi, három munkám ment kárba. Nagyon aranyos gesztus, de tessék megkérdezni. Mi van, ha szegény allergiás éppen valamire? A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Ne öljük meg szegény Fickót csirkecombbal ( mert manapság sok kutya allergiás a csirkére).

Én ne engedjem el, mert közterület, mert vadászterület gyakorlatilag Magyarország egész területe, szedjem össze utána a piszkot, DE! a másik utcából ide hozza sza...atni, kitaposni a növényeket, ő megmondja, hogy harap e vagy nem, benyúl a kerítésen, lefeszítve a drótot. Neki nincsenek szabályok?

Értem én, hogy ne zavarjuk egymást, próbáljuk úgy élni, hogy tiszteletbe tartjuk a másikat, az életben vannak írott és íratlan szabályok. Ezeket vagy betartjuk vagy nem, esetleg néha kicsit lazábban értelmezzük őket esetleg túl szigorúan vesszük. DE! Kérem, ha én betartom és nem engedem szabadon csatangolni, riogatni más embereket, nem hagyom, hogy Cilikét megegye, mert a Mari néni hiányolná szegényt, nem hiszem, hogy túl nagy kérés lenne, hogy mások tartsák tiszteletbe személyes életteremet (házam, udvarom, családom, barátaim, állataim), a békés együttéléshez szükséges szabályokat, normákat vegyék figyelembe?! 

Ugye- ugye? Két éle van mindennek. 

Bár már hónapok óta nem írtam semmit, az élet attól még töretlenül ment tovább. Kicsiny életünkben rengeteg változás történt és történik folyamatosan. Kamilla azt sem tudja, hogy hova kapja a fejét előző élete után. 

Miután szépen rendbe tettük az udvart sikerült teljesen felforgatni egy atombiztos tyúkól építésével. Egy hét sürgés-forgás, fúrás - faragás után elkészült a mű. Egy esős áprilisi hétvégén megérkezett a 100 darab előnevelt raptor.

Mivel számomra mindig is félelmetesek voltak a csirkék, ezért nevezem őket raptornak. Ha a kedves olvasó egyszer leül nyugodtan és tanulmányozza őket, könnyen felfedezi a hasonlóságokat a Jurassic Park raptorai és a csirkék között. 

Ezen érzések ellenére, nagyon megnyugtató nézni őket, amint az udvaron kapirgálnak és bogarásznak. Az embert büszkeséggel tölti el, hogy ezek az apró és törékeny lények miként növekednek és gyarapodnak hétről-hétre. 

- Ugye szerinted is sokat nőttek?- hallom sokszor mamitól, aki nagy gonddal nevelgeti őket. 

Shaba és Boldizsár is nagy gonddal van feléjük, Shaba pásztorkutyát játszik, terelgeti őket, Boldizsár meg nagy odafigyeléssel kerüli őket. Természetesen Boldizsár megért engem, mert, ha ez lehetséges ő sokkal jobban fél tőlük, mint én. Sokan semmibe veszik a kicsike kutyákat, mondván: - Ez nem kutya! Hát de! Határozottan állítom, hogy hasznosak a ház körül. Shaba önállóan képes beterelni mind a száz csirkét az udvarról a kifutóba. 

Igaz van nekünk egy pásztorkutyánk is, Kamilla. Ő is nagy gonddal van irántuk, nagy gonddal igyekszik elkapni őket. Ezek az oktondi jószágok meg fel is ajánlják magukat neki. Képesek átpréselni törékeny testüket a biztonságot nyújtó kerítés lécei között, hogy Kamilla karjaiba - akarom mondani fogai közé- vessék magukat. Eddig három kamikáze csirkénk volt. Ne aggódj kedves olvasó, még élnek. 

Cifra kontra cifra (tudom, hogy kendermagos), az egyik nem törődik a veszéllyel, a másik meg az alkalmat keresi. Amikor így méregeti a pipkókat folyton az a háborús film jut eszembe: Ellenség a kapuknál.

Persze a csirkék érkezésével nem állt meg a világ mert két héttel később megérkeztek a kacsák.....

Sérült? Egészséges? Ivartalanítva? Ivarosan? Mi történik? A napokban olvasgattam hozzászólásokat és kutya-sorsokat a mudisoknál és ezek a kérdések villantak fel előttem. 

Kezdjük a szokásos ivartalanítás kérdéssel. A mudi fajtamentőknél gazdira vár egy nagy cuki kölyök, Bese. Bejegyzések, videók alapján nagyon tipikus mudi, pörög, figyel, okosodik. Olvastam egy érdeklődő hozzászólását, ami felrobbantotta a fórumot. Az illető azt kérte, hogy ne ivartalanítsák a kutyát. Az összes állatvédő szervezet ivartalanítva vagy ivartalanítási kötelezettséggel ad csak örökbe kutyát, erre meg is van a nyomós indokuk. Rengeteg gazdátlan állat és nem kívánt szaporulat van országszerte (beszéljünk csak a mi országunkról), így érthető, hogy miért van ez a szabály. Az illető indoka, az volt, hogy neki terelőnek kell a kutya, amihez meg kell a tesztoszteron. Hát.... én soha nem vadásztam, nem tereltem foglalkozás szerűen vagy szakszerűen egy kutyámmal sem, nem tanított meg senki, hogy hogyan kell erre kiképezni a kutyát, hogyan irányítsam a kutyát. Nem vagyok ennek szakértője mégis volt benne részem, a kutya tanított meg rá. Szerintem a vadászat, a terelés, az őrző-védő munka mindig az ösztön és a gének kérdése. 

Ő itt Napóleon:

Nem volt egyszerű jellem,három fajta is keveredett benne, az anyja tacskó és foxi keverék volt, míg az apja egy palotapincsi. Mind a három makacs, határozott jellem. Az apjától a makacsságot és a szőrét örökölte, míg anyjától az összes vadászgént. Testvérével ellentétben ő nem bántotta a szárnyas jószágot, de az összes kártevőt levadászta. Fiatal korában rengeteg energiája volt, szinte lehetetlen volt kordában tartani, soha nem is tanult meg póráz nélkül sétálni. Ha néha kiszökött egy módszer volt, amivel be tudtam csalogatni, elküldtem inni. 

- Napóleon, menjél inni!- Ennek mindig engedelmeskedett, én meg becsuktam utána a kaput, mire rájött, hogy átvertem, már késő volt. Három éves korában ivartalanítva is lett, mert még a vastagabb dróthálót is átrágta, ha lányokról volt szó. Ezután még évekig nem nyugodott le, golyóit már régen a dokinál hagyta, amikor még mindig tette a szépet a lányoknak, a macskánknak. Térjünk vissza a vadászatra, szerintem az is olyan, mint a terelés, kell, hogy legyen képessége a kutyának. Emberünket idézve, kell a tesztoszteron. :) Láttam Napóleont vadászni ivartalanítva többször is, esélye sem volt a zsákmánynak. Leggyakoribb áldozatai a patkányok voltak, ha gyanakodtunk ezen rágcsálók felbukkanására rögtön átvizsgáltattuk vele a terepet. Egyszer tanúja voltam, hogy kiugrasztott egy patkányt a sitthalom alól és utána vetette magát. Ráfogott és megrázta (olyan foxi módra), ha nem volt rajta jó fogás rögtön eldobta, nehogy megharapja. Ez így ment két-három percig, míg a patkány már alig volt életben. Az egész vadászatot végig nézte Egon, aki egy német juhászkutya és rotweiller keveréke volt. Ekkor Napóleon ránézett Egonra és elé hajította a patkányt, amit rögtön ezután Egon el is intézett. Ettől kezdve minden reggel egy döglött patkány volt a kennelben, Egon büszkén ült mellettük. Napóleon vadászatait nem befolyásolta az ivartalanítás, nyestet, görényt, patkányt, egeret és minden kártékony jószágot levadászott. Életem egyik legjobb, legokosabb kutyája volt.

Másik nagy kérdés, hogy befogadjunk e sérült kutyát? Itt kifejezetten a láb hiányára vagy sérülésére gondolok most. A másik ilyen gazdira váró mudi, Róna három lábon éli életét pár hónapja, a menhelyen a többi kutya elkapta és olyan súlyosan megsérült, hogy amputálni kellett a bal mellső lábát. Sokan az egészséges, teljes darabokat választják és viszik haza, mintha olyan lenne, mint egy szék, amelyiknek kitört az egyik lába, az már nem jó, selejt. Hát közlöm, ez a kutyákra nem igaz. Hibátlanul működnek három lábbal is. Igaz Kamillának meg van a negyedik lába is, de ez a csontosodott ízületek miatt nem mozog, behajlítva rögzült. Amikor jelentkeztünk, hogy szeretnénk befogadni, még nem tudtuk, hogy sikerült e a műtét vagy nem. Meg sem fordult a fejünkben, hogy visszalépjünk, mert fogyatékos marad (jobban zavart, hogy rág). Azóta kiderült, hogy Kamilla teljesen jól működik három lábbal is. Őrült, nem tud lassan közlekedni, folyton rohan, amíg nem akadályoztuk meg teljes sebességgel ugrott keresztül a kerítés rácsai között és a bicikli mellett is boldogan rohan (vagyis inkább kering, terelni próbál). Ma, a jó időt kihasználva elmentünk kirándulni, a három kutyát is magunkkal vittük. Mindannyian "fogyatékkal" indultunk neki az útnak, mami a koránál fogva, én a pocak-lakót cipeltem, a két bichon kicsi a túrázáshoz, Kamilla három lábú. Míg mi küzdöttünk az úttal, a jéggel és az emelkedővel, addig Kamilla végig üvöltött és rohangált. A túra végére csak Kami nem fáradt el, Shabát ölbe kellett hozni a végén, mami és én délután már nem tudtunk megmozdulni. Az út csodálatos volt, kellemes volt az idő (a fagy ellenére is) és a táj gyönyörű. 

Elmúltak az ünnepek, a karácsonyi ajándékok is kikerültek a fa alól és mindenki kijózanodott szilveszter után. Maradt a soha véget nem érő január. Komolyan, a január örök, egész évben január van, soha nem akar véget érni. Az év leghosszabb hónapja, hideg, depresszióval teli és nem is az ember pénztárcájának a barátja. A december pörgős, rohanós, impulzusokkal teli eseményei után taszít minket a végtelen depressziós éjszakákba és nappalokba.

Sikeresen túléltük a karácsonyt, nem volt könnyű, idén sem. Mielőtt beköszönt a békés, kellemes szenteste egy sor próbát kellett kiállnunk, mint a lakás kitakarítása, aztán ott a fenyőfa vásárlás is. Természetesen az ember húzza a dolgot, amíg csak lehet, aztán meg jön a kapkodás, a rohangálás, nem elég nagy, kicsi, vézna, dagi, ferde, túl egyenes. Aztán végre sikeresen megleljük a nekünk valót, kifizetjük, haza visszük. Hova tegyük? Túl száraz a levegő, túl nedves, széthúzza a kutya, belemászik az egér, mindegy, állíts oda.

Aztán ott a sütés-főzés problémája. Mit főzzünk? Jó lesz a szokásos menü? - Jó. Jöhet a bevásárlás. Mit is kell venni? Felírtam mindent? Milyen halat vegyek? Mekkora a sor van!!!! Még nagyobb a húsos pultnál. Mennyi virslit vegyek? Kell még bacon? Konzervek, üdítők megvannak. Szaloncukor!- na azt elfelejtettük, menjünk vegyünk. Melyiket? Megvan. Mama beköltözik a konyhába karácsony előtt két nappal és szentestéig már ki sem jön onnan. Persze irányítani még onnan is tud. Hozd be légyszíves a tejet, a bacont és a citromot is. Köszi. Hiába, a jó szakácsnak is aranyat ér a szorgos kukta. 

Díszítsük fel a fát! Első lépésként bele kellene passzírozni a talpba, aminek átmérője legalább a negyede a fa átmérőjének. Miután a férj, mint a fúrni, faragni, szerelni valók megoldója egy fél napot küzd a fával késsel, baltával és fűrésszel végre behozza, és beállítja a sarokba. Ne, nem azért mert rossz volt, csak ott a helye. Aztán nézitek egymást, szemeztek egymással. Jobb sarokban a 180 cm-es halálos fegyverzettel felszerelt lucfenyő, bal sarokban az apró tűlevelek tárolására alkalmas bőrrel felszerelt 175 cm-es feleség. Szerintem a fenyőfák nem szeretik, hogy betessékeljük őket a meleg szobába és teleaggatjuk őket díszekkel. Végül több órás küzdelem, fenyőtüske begyűjtése és férj bevonása után elkészült a remekmű. Ott áll még mindig a sarokban, felcicomázva és fényáradatban. 

Elkészül a halászlé és a rétes is színesedik a sütőben. A nagy gonddal becsomagolt ajándékok kibontása következik, milyen jó, hogy ennyit költöttünk csomagolóra és legalább két órába telt, mire becsomagoltuk őket, most mehet a kályhába. Vacsora, szépen falatozik mindenki, na még egyszer szedek, csak még egy, nem kettő rétest. Meg fogok halni, tele van a hasam. 

Másnap persze kezdődik minden elölről, jön a család. Ma is meghalunk a bevitt ételmennyiségtől. Evés, ivás, beszélgetés, ajándékok, evés, nevetés, evés, ivás. Ennek is vége. Kár. Jó volt együtt a családdal. Na majd lesz még ilyen.

Jöhet a szilveszter előtti pihenés. Patkányokat etetjük szorgosan a kis piros zacskókkal, vigyék, egyék. Meg is lett a hatása. Apró győzelem jövő őszig. 

Szilveszter előtt persze Shaba is megszabadult a varratoktól. Szerencsére nem dobermanokat tartok, már megölt volna. Ilyen sértődést és hisztit kutyától még nem láttam. Természetesen etetni és itatni is kézből kellett és az udvarra is csak ölben volt hajlandó kimenni. Két hétig nem állt velük szóba. Szerencsére már jól van, szépen begyógyult a sebe.

Ezzel el is érkeztünk a szilveszterhez. Süssünk újra, mert az a néhány kiló kaja, ami van itthon kevés lesz. A sajtsalátáról meg én nem tudok lemondani, az a szilveszter része, még a mama receptje. Elkészítjük. Finom. 

Este jó lenne kimozdulni, találkozni a barátokkal, haverokkal. A délutánt pihenéssel töltjük, ebéd után alvás, fontos a jó felkészülés. Kicsit aggódom Kamilla miatt, nem tudom, hogy hogyan reagál a petárdára és a tűzijátékra. Ugyan messziről már hallotta ezek hangját, de olyan messzire voltak, hogy nem foglalkozott vele. Szilveszterkor viszont hadszíntérré változott a környék, petárdák és tűzijátékok sikítoztak és villogtak mindenhol. Kimentem, hogy megnézzem, hogy viseli ezt az őrületet. Arra számítottam, hogy a házában lesz és csak a fenekét fogom látni. A hideg időre való tekintettel két pléddel letakartam a házát, ami az oldalát és a bejáratát is részben lefedi, így kényelmes kuckót biztosítva Kamillának. Amikor kinyitottam az ajtót, nem találtam a kutyát, ami nem csoda, hiszen rá volt tapadva az ajtóra. Ott kucorgott valahol az ablak vékony porrétege és a karácsonyi ajtódísz között. Rettegett, ilyet még nem láttam. A bátor, esztelen és vakmerő kutyuskám félt. Nagyon sajnáltam, de nem babusgattam, mert nem akartam azt erősíteni benne, hogy ebben a helyzetben félnie. Beengedni nem tudtam, mert a téli kertben megette volna az összes kajánkat. Kapott egy plédet a férjemtől az ajtóba és azon töltötte a szilvesztert. Amikor indultunk volna befeküdt az autó alá, láttam az értetlenséget a szemében:

-Normálisak vagytok? Elszabadult a pokol és ti most akartok elmenni? Ezt nem hagyhatom.

Némi könyörgés után hajlandó volt kimászni a kocsi alól. Elindultunk, jól éreztük magunkat és mint Hamupipőke éjfélre mi is otthon voltunk. Kamilla ott várt minket az ajtón, de megnyugodott, hogy falkája minden tagja otthon van. 

Boldog új esztendőt mindenkinek!

Karácsony, a szeretet ünnepe és persze az idegösszeomlások korszaka. Mindenki kapkod, stresszel, ajándékok után rohangál, ki sem jön a konyhából. Kész rémálom a szenteste előtti időszak, semmi sem jön össze ilyenkor vagy minden ilyenkor jön össze. Nálunk minden összejött: lerobbant az autónk (béke poraira), ellepték a garázst a patkányok és vacsorának nézik a fürjeimet, ma Shaba átesett az ivartalanításon (ezzel együtt az én pénztárcám is).

Kezdjük az álnok, fürj gyilkos kártevőinkkel, amik a szomszédból érkeznek, mint Dzsingisz kán és hordái a sztyeppékről. Minden pár hete kezdődött, amikor Kamilla elkapott egy patkányt és büszkeségtől dagadó mellel mutogatta nekünk. Mi persze rendes gazdához méltóan iszonyatosan büszkék is voltunk rá, hiába, a mi kutyánk. Aztán a gyümölcsfák ültetése közben férjem kifordított a földből egy fészket, amiben volt hat bébi patkány - nagyon aranyosak ilyenkor és könnyes szemmel nézi végig az ember, amint a kutya módszeresen kiirtja őket. Aztán néhány nap múlva rossz érzésem támadt, mert az ősszel beköltöző egereink kiköltöztek a garázsból. Az egerek sem okoznak örömet a garázsban és semmilyen helyiségben sem, de viszonylag kevés erőfeszítéssel kordában tudtuk tartani állományukat - no meg tavasszal úgyis nyaralni mennek. Aztán észre is vettem a semmivel sem összetéveszthető nyomokat, patkány jár a garázsban. Először rávetették magukat a zabra, a kukoricára és a fürjek által kiszórt élelmet is buzgón gyűjtögették. Aztán beütött a katasztrófa, elkapták az egyik fürjemet, amint az kidugta a fejét, hogy igyon. Tucatnyi olyan horror filmet találhatunk, ami Vérszomj címen fut, na ez van most nálunk is, vérszomjas patkányok hordái fosztogatnak. Eddig három fürjemet tépték szét és a kedvenc tojómat megsebesítették, mely most a fertőzéssel vívja csatáját. A méreg az egyetlen megoldás ellenük, szívesen elkerülném a használatát a kutyák miatt, de ha ez így megy tovább, nem marad fürjem. Kipakoltunk a garázsból, mindent átnéztük és megpróbáltunk minden lyukat eltüntetni erre ma reggelre elvitte a harmadik fürjemet is. Reggel, a szokásos tetem-eltávolítási rituálé után a vizes edényüket betettem a ketrecbe és lezártuk az itató lyukat. Érdekes módon új dolgot tanultam a fürjekről, imádnak fürdeni. A délutáni etetésnél azt vettem észre, hogy aki csak odafért, az mind az itatóban pancsolt. A halotti torból medencés party lett.

A fényképek mellékelését mellékesen mellőzném, mert 18+ korosztályos horror látható rajtuk.

Mint előzőleg említettem meg volt az idén a második szerelmi őrület is, amikor Shaba sikeresen le is lépett itthonról, így az ivartalanítás mellett döntöttem. Ma erre is sor került, mindenki nagyon örült neki, a kutya is és a pénztárcám is. :( Én persze nagyon sajnálom a kis makit. 

Délelőtt tízre volt időpontunk, persze nem számítottam rá, hogy időben bejutunk, mert valljuk be az időpontok csak iránymutatók. Így Shabanak volt sok ideje, hogy bármit megfogadjon nekünk. Ígérte, hogy ezentúl jól fog viselkedni és a kanapéra sem megy fel soha többet. Hát erre akkor kellet volna gondolnia, amikor elszökött a lovagjához. Miután megkapta az altatót perceken belül el is aludt, fél óra múlva lehetett is haza vinni. Mint említettem az autónk elromlott, így kutya a szállítóban, a szállító a biciklin és szépen lassan haza sétáltunk. Szerencsére egészen jól viseli a dolgot és Boldizsár is nagyon kedves az anyjával. Boldizsár nagyon szeret a fekhelyen feküdni és általában ő az, aki benne van, de ma hagyja, hogy Shaba egyedül feküdjön benne. Szerdán még vissza kell menni kontrollra és gondolom át is ragasztják a sebet. Örülök, hogy nem csak varratszedésre kell menni, hanem lesz még addig egy ellenőrzés. 

Kellemes karácsonyt mindenkinek! 

Ivartalanítás vagy nem, elvigyük dokihoz a kutyánkat vagy nem? A gazdákat megosztó nagy kérdés nálunk is aktuális. A tüzelési időszak rémálmai lassan lecsengenek, de az idén több aggodalommal járt.

Kamilla szerencsére ivartalanítva van, így nem fog rózsaszínű ködben, hátsó felét mindenkinek felkínálva rohangálni az udvaron, utcán és autók között. Persze így sem marad ki teljesen ebből a buliból.

A két kicsi nincsen ivartalanítva, így évente kétszer jön a rémálom, a felügyelettel történő udvari séta és lelkes, farokcsóváló urak hada a kerítés előtt. Boldizsár nem igazán érti, tudja, hogy mi is történik vele ilyenkor, nem adja át magát a szerelemnek. Rettegve rohan hozzám védelemért, ha valaki kíváncsiskodva megszaglássza. 

Shaba más, egészen más, egy igazi céda, egy ledér, könnyűvérű átkozott kis szukává változik tüzelés idején. Felkínálja mindenkinek a fenekét- legyen az kutya, ember, macska esetleg a törölköző. Szemérmetlenül csábít mindenkit egy kis szerelmi "légyottra". Néhány házzal odébb van egy hatalmas, fehér kutya - A SZERELEM - már tavasszal beleszeretett, amikor először találkoztak. Nem éppen hozzá illő pasi - lévén, hogy egy német juhászkutya és egy akita inu szerelméből született óriás - de hát, mint tudjuk a szerelem nem így szelektál. 

Tehát, amikor eljött a szerelem ideje, kicsik szigorú felügyelet alá kerültek, szobafogság és csak kísérettel mehettek ki az udvarra. Ha elmegyünk itthonról, amúgy is mindig bezárjuk őket a lakásba, mert eljönnek utánunk. Drága, egyetlen férjem gondolta elviszi sétálni Kamillát. Szép gesztus, kell a mozgás a kutyának. Sajnos nem zárta be a kicsiket, hanem kint hagyta őket az udvaron. Nagyszerű, itt az alkalom a szökésre. Lelépett. Megszökött. Ki? Shaba, ez nem is kérdés. Több órai keresés után meg is lett, a fehér óriás mellett. Remek. 

Ezt még kétszer eljátszotta a céda, lelépett, annyi idő elég volt neki, amíg egyet fordult az ember. Rémálom. Persze nem megy messzire, csak a szerelméhez.

Elég volt, betelt a pohár, megyünk ivartalanításra. Rosszul viselem, amikor a dokinál vannak, egy sima oltásnál is forog a gyomrom, nem tudom, mi lesz velem, amikor műtik. Tanuljatok emberek! Ha nem vagy tenyésztő, ivartalaníttasd állatodat!

Boldizsár...aranyos, bújós leányzó. Igen, jól olvastad, lány. Neve senkit ne tévesszen meg, egy igazi hölgyikéről van szó.

Valahogy így indult:

Kicsi, védtelen és esélytelen. Boldizsár halva született és beletelt néhány másodpercbe talán egy percbe is mire végre életjelet adott magáról. Hamar kiderült, hogy valami nincsen rendbe, mert a testvérei mind gurultak, olyan kövérek voltak, kicsattantak az egészségtől. Ezzel szemben ő csak egyre soványabb és soványabb volt és arra sem volt ereje, hogy testvéreivel versenyre keljen a tejért. Így három óránként tápszerrel kellett etetni és felügyelet mellett szopizott, hogy ne túrják ki a többiek. Ahogy lassan teltek a hetek, ő úgy lett egyre erősebb és erősebb.

Hét hetes korában már semmivel sem volt kisebb, mint a testvérei:

A plusz gondoskodásnak és persze lehengerlő stílusának köszönhetően örökre szívünk és egyben családunk rabja lett. Mindig is egy "szemétláda" volt, nézett az emberre azokkal a nagy barna szemekkel és ha érezte, hogy le akarjuk tenni, befúrta magát az ölünkbe.

Sajnos idővel rájöttünk, hogy nem úszta meg maradandó károsodás nélkül a születési kalandját. Sötétben nem mert kimenni egyedül, valakinek mindig el kell kísérnie, különben nem mozdul el az ajtótól. Meg van győződve arról, hogy az utcán mindenki azért van kint, hogy őt megegye. Ezek után rögtön el is kezdenénk sajnálni, ha a bejegyzésünk címe nem sejtetné a boldog végkifejletet. :)

Az évek során sok-sok furcsa szokást vett fel. A macskánkkal imádták egymást, sokat játszottak együtt, így sok macskás szokás és viselkedés ragadt rá. Ebből a legviccesebb az, ha valamelyik másik kutya zaklatja, akkor felhúzza az ajkai és fúj, mint a macska.

Ilusunk se vetette meg a kutyák társaságát, szerintem szerette is őket. Egy szép tavaszi napon, valamikor húsvét előtt túl nagy volt a csend, kiment a mami a teraszra, hát a három grácia önfeledten rágcsálta a saját disznólábszárát. Valaki olyan figyelmetlen és oktondi, balga ember volt, hogy kirakta olvadozni a kocsonyának valót a teraszra. Hát tehet arról egy macska, ha kihasználja az alkalmat? Nem. Az ösztön mindenek felett. Barátairól sem felejtkezett el, így kapott mindenki a kocsonyának való potya ételből.

Ha találkoztok Boldizsárral és összes fogát meg tudod számlálni, közben a nyelvét is öltögeti rád, ne ess pánikba!!!! Nem akar megtámadni, megenni vagy megharapni, egyszerűen csak mosolyog. Igen, mosolyog. Az éves során megfigyelte, hogy ha az embereknek tetszik valami vagy boldogok, akkor mosolyognak. Tökéletesen el is sajátította a mosolygás tudományát, olyankor úgy néz ki, mint aki most érkezett a pokolból. :) Ennek ellenére mindig eléri vele a célját.

Aztán, mint tudjuk megérkezett kis családunkba Kamilla. Az első hónap arról szólt, hogy Kamilla próbálta megszerezni az alfa pozíciót. Boldizsár a maga félénk, totyogó, mindentől megrettenő személyiségéből kilépve nem hagyta, hogy legyőzze egy tőle sokkal nagyobb kutya. Kamilla minden egyes próbálkozásakor egy pitt bullt is megszégyenítő harciassággal támadt vissza. Kamilla jelenleg bármit megtenne, hogy elnyerje az alfa szeretetét és figyelmét. Hason csúszva, kúszva próbál neki kedveskedni, az vacsorájához nem mer hozzányúlni. A legnagyobb tisztelettel van Boldizsár felé.

Hát így lett a mi kis félős, rettegő kutyinkból egy igazi alfa, akit teljes bizalommal követnek a többiek.

Mint említettem Bo visszatért, de nem egyedül, magával hozta Vilit is (ex-Nella). Minden akkor kezdődött, amikor kolléganőmnek megszületett harmadik csodálatos gyermeke. Sajnos az orvos javaslatára ez elválást is jelentett, így megláttam a közösségi hálón "Zajos családomat, kisebbre cserélném" című hirdetését. Mondtam neki, hogy ne is keressen tovább, nálunk elfér, így Bo beköltözött hozzánk.

Nem zavart sokat, néha sokat kommentálta a híradót, de abba úgyis mindenki beleszól, és a porszívózással telt napok száma is megnövekedett. Egy kicsit introvertált személyiség volt, mert a legjobb és egyben egyetlen barátja a saját tükörképe volt. A kalitkát sem hagyta ott szívesen, ezért, amikor végre ki tudtuk csalogatni, rögtön be is zártuk az ajtajait. Aztán rájött, hogy a repülési leckék nem is olyan rosszak.

Jobban lehet nézelődni, mert a rácsok nem lógnak bele.

Egy ilyen fotel mégis csak kényelmesebb, mint az ülőrúd.

Kiderült, hogy a beszélő dobozban papagájokról is lehet filmet nézni.

Egyszóval tökéletesen beilleszkedett a családba. Aztán egyszer munkából hazaérve ... nem, ne aggódjatok, teljesen jól érezte magát csak már nem nálunk. Drága édesanyám odaajándékozta tesóméknak, nem is tudtam róla, csak elvitték. Szerencsére ott is jó nagy a család van kinek magyarázni, és kapott egy szép leányzót is párnak. Ez volt a terv. Nem baj, legközelebb jobban sikerül. Nelláról gyorsan kiderült, hogy inkább Vilmos. Hát előfordulnak ilyen balesetek. 

Azért izgultam is egy kicsit érte, mert tesóm bár imádja az állatokat, néha egészen apróságokat elfelejt. Történt egyszer, hogy mielőtt elment volna otthonról elfelejtette betenni az akkori jószágokat az árnyékos, hűvös szobába. Sajnos kiderült, hogy a nyári napot nem bírják túl jól, így már csak a mennyekből csipogtak. :( Béke poraira. 

Miután kiskamasz korszakába érve drága a drága, legkisebb fiú általában megfeledkezett Bo és Vili ellátásáról, a szülők jobbnak látták, ha a madárkák visszaköltöznek a mamihoz. Persze krokodil könnyekkel és fájdalmas szívvel hívta a mamát, hogy ugye befogadod őket?

- Mama! Így legalább még láthatom őket.

A nagymamák már csak ilyen kedvesek és megértőek, hogy bármilyen megunt állatka landolhat náluk, így újra papagáj tulajdonosok lettünk, férjem legnagyobb bánatára.

Kérdezte is, hogy miért is annak itt ezek a madarak? Elmeséltem a sajgó szív és a krokodil könnyek történetét.

Válasz:

- Gondolom legközelebb már rájuk sem fog nézni.

Én:

- Te láttad elbúcsúzni a madaraktól? Én nem. :)

Hiába, a kamaszkor, a haverok és a papagájok nem férnek meg egymással. Anyu meg már nem bírt a család ellátásával, a madarak ellátásával, a teknős ellátásával és még munkája is van. :) Így mi szedegethetjük utánuk a kiszórt magvakat és elrebbenő tollakat. Azóta én magamban szinkronizálom a filmeket és a híradót is, úgysem hallok belőle semmit.

Boldizsár is eme legkisebb fiúnak köszönheti a nevét, ami rendben is lenne, de Boldizsár lány.....

Kellemes őszi nap, mi mást csinálna az ember fia vagy lánya, mint a kertben tevékenykedik. A kapu előtt álló diófa valószínűleg nem értékelte pozitívan termése betakarítását, mert ennyi levél nem is volt rajta egész nyáron se, mint amit összeszedtem. Természetesen nagy lendülettel láttam neki a műveletnek - húsz perc beszélgetés a szomszédokkal. Én esküszöm, hogy azonnal bele akartam vetni magam a munkába, de kedvenc triumvirátusom - Kamilla, Shába és Boldizsár - letámadta a szintén a levelekkel hősi harcot vívó szomszédot. Minden fegyvert bevetettek egy kis simi reményében, rázták a hátsójukat, célzott nyelvcsapásokat zúdítottak rá és persze a has mutogatása sem maradhatott el. Miközben tervükkel sikert arattak, mi is rájuk fogtuk, hogy így nem lehet dolgozni.

Azért csak sikerült megküzdenem a levelekkel, és még a kellemes, őszi napsütést is jól kiélveztük.

Szerencsénk van ezzel az ősszel, reggelente igaz hideg és köd is van, de napközben kellemes és napos.

A levelek betakarítása után nyakig merültem a kakiban... ki kellett takarítani a fürjek ketrecét. A kis fahéj kakas most sem hagyta, hogy gyorsan elvégezzem a munkámat. Ahányszor csak benyúltam, rögtön megtámadta a kezemet, kereste a gyenge pontot. Végül a pulcsim ujjába kellett rejtenem a kezemet és az ujjaimat, ha valami kilógott, azonnal rátámadt. A kis virgonc, azt hiszi ő a főnök. :) Nagyon vehemensen  védi a csajokat, de szerintem a másik két pacákot feláldozná szívesen. A friss homokban boldogan fürdőztek a takarítás után, még enni sem akartak, homokfürdőzés mindenek előtt. Jelentem nekem is megmaradtak az ujjaim.

Ha már fürdőzésről van szó, kaptátok már azon a kutyátokat, hogy a lehullott leveleken, ágakon alszanak? Nem hülyék, jobban tudják, hogy mi a jó, mint mi. Kamilla is szeret a levelek tetején aludni, a levelek rohadásáből származó hő és a nap jól átmelegíti.

Ha már ilyen vegyes témáról írok, akkor meg kell említenem legújabb lakóinkat, a papagájokat. Bo, mert ez a neve, ismét beköltözött hozzánk, társat is hozott magával....

   Be kell valljam, nem olyan könnyű fürjet tartani, mint mondjuk csirkéket. Sok érdekesség és anomália van körülöttük. 

   Mint már említettem két csapatom van, eredetileg tíz tojóból és három kakasból állt egy csapat. Elhelyezésüket tekintve "jobboldali" és "baloldali" csapatnak hívom őket.  A tömeges és egyben sikertelen szökési kísérlet után A "baloldali csapat" hét tojóból és két kakasból áll, míg a "jobboldali csapat" hét tyúkból és három kakasból áll össze. 

   Az összes madárka ugyan onnan van, egy azon helyről emelték ki őket, ugyan azt kapták enni, inni. Az esélyegyenlőség teljes mértékben megvalósult náluk, nem lehet fellebbezni.

Tehát furcsaságok és anomáliák ezen tények tudatában:

1. A "baloldali" csapat, a nyomi osztag. Náluk volt a Kamilla által megszeretgetett és agyvérzést kapott tyúk, ugyan itt esett el az a kakas is, amelyiknek szintén Kamilla köszönt túl közelről.

2. Valamikor október közepén furcsa jelenség vette kezdetét ebben a csapatban, a skalpolás. Egyik reggelre az egyik tojó fején hatalmas nagy seb tátongott, szabályos skalpolás volt. Természetesen a kakasok műve, erőszakos pacákok. Nem halálozott el szerencsétlen, túlélte a brutális szexuális támadást. Másnap reggelre megint egy meg volt skalpolva, sajnos pont a kedvencünk. Az egyetlen aki, imád a kannából inni, miközben öntök nekik vizet, amit meghallja a csobogást azonnal jön. A simogatást sem bánja, sőt.... Szegényke sokkal durvábban bántak el vele, fültől fülig megskalpolták, azt hittük a szemét is elvesztette. Ma már ő is jól van és a szeme is megmaradt. 

3. Az egyik tojó nem áll fel, csúszva közlekedik és egész nap fekszik. egyik nap még nem volt semmi baja, reggel meg már nem tudott lábra állni. Szerintem ebben is a kakasoknak van szerepe. Még mindig él, eszik, iszik, magyaráz a többivel együtt de nem kel fel, néha egy fél pillanatra. Kapnak vitaminokat, mészgrízt, mindent megkapnak, ezért állok értetlenül a dolgok előtt.

4. Az első skalpolt áldozat sem érzi magát valami jól, kissé bágyadt, kedvetlen. Míg a kedvencünk teljesen jól van, vidám és rohan hozzánk, hogy foglalkozzunk vele.

5. A "jobboldali" csapat, a vagányok. Semmi baj azzal a csapattal. Amíg a ketrecben voltak az egyik tyúk nyakát durván megsebezték a kakasok és sok vért veszített, de már teljesen jól van. Ebben a csapatban mindenki élénk, érdeklődő és végtelenül szemtelen. Ha benyúlok hozzájuk, hogy kivegyem a tojásokat vagy takarítsak nem mennek odébb. Sőt, még ők akarják ellökni a kezemet. Itt három kakas van, az egyik egy fahéj színű. Amikor haza hoztuk őket, ő volt a legkisebb, akit el lehet nyomni, mostanra ő a domináns. Amikor bekerültek az új helyükre széttárta a szárnyait és ránk sziszegett, nagyon vehemensen vigyázza a csajokat. Nem agresszív olyan szempontból, hogy megcsípne de szól, hogy ez itt az ő területe.

   Kedves olvasó, ha gyakorlott vagy a fürjek tartásában, szívesen veszek tanácsot, kritikát, segítséget. Köszönöm.

   A legutóbbi bejegyzésben említettem, hogy új veszély fenyegeti kis csapatomat, ez pedig a nyest. A házban több évig nem lakott senki, ezért eddig nagyon jól érezték itt magukat, de legnagyobb bánatukra beköltöztünk. A felújítás és a kutyák hatására ők meg kiköltöztek. Egészen három nappal ezelőttig, amikor is este tíz után meghallottuk a kaparászását, a férjem először azt hitte, hogy a cserépkályha akar összedőlni. Aztán minden este tíz után el kezd a fejünk felett kaparni, rohangálni. Én meg reménykedem, hogy nem jut be a garázsba. Szerintem még Kamilla sem veszi észre nyestünk ténykedését, olyan ügyes a kis dög. Erre a problémára megoldást kell találni, de nagyon gyorsan.